Medgyesegyháza
Weboldal
Medgyesegyháza 1993. szeptember 25-én ünnepelte nagyközséggé nyilvánításának 100. évfordulóját. A centenáriumra készült el a község címere, mely a magyar és szlovák lakosság szoros kapcsolatát jelképezi. A középen megjelenő életfa-motívum a helyiek számára az örök megújulás szimbóluma.
A település határábanvégzett ásatások bizonyítják, hogy a mai Medgyesegyházán már többmint1000 éve élnek emberek,de a történelem viharai több alkalommal is a földdel tették egyenlővé a községet. A mai kedves, a maga nemében páratlan nagyközség alig több mint egy évszázad alatt alakította ki a maga arculatát. A helyi lakosok számára a magántulajdon megjelenésealapozta meg a jövőt, így Medgyesegyháza a XX. század első felére már kimondatlanul ismezővárosi szerepet töltött be, kereskedelmi és ipariközponttá vált. Szinte egyedülálló a Kárpát-medencében, ami Medgyesegyházán egy emberöltő alatt kétszer is megismétlődött: 1888-tól Békéscsabáról szlovákok, 1947-ben pedig a csallóközi Gútáról magyarok települtek a területre, akik példamutató módon illeszkedtek be az őslakosok életébe, tisztelve a más népek kultúráját.
A Medgyesegyháza környékén és helyén már egy évezrede is éltek kisebb-nagyobb községekben emberek. Ezt bizonyítják, a település közigazgatási területén végzett régészeti kutatások, amelyek során a régészek három Árpád-kori templom és a mellettük elhelyezkedő temetők helyét tárták fel. A lelőhelyek tanúsága szerint a Medgyesegyháza illetve Bánkút mellett eddig talált Árpád-kori lelőhelyeknek nem volt késő középkori folytatása. Ennek oka nem csak az 1241-ben bekövetkezett tatátjárás lehetett, hanem az ekkortájt meginduló falupusztásodás folyamata is. Ezt támasztja alá, a XIII. századi oklevelekben egyre sűrűbben megjelenő \\\"puszta egyház\\\" kifejezések, valamint az \\\"-egyház, -egyháza\\\" utótagú, korábban templommal rendelkező, de már lakosság nélküli puszta falura utaló helynevek.
Az első írásos emlék 1418-ban szól először Medgyesegyházáról. A török hódoltságig terjedő időben a gyulai vár fennhatósága alá tartozó Medgyesegyházát időrendileg a Maróthiak, Mátyás király, Corvin János, Gerdosich Péter, Gál Ispán uralták. A török időkből a település történetére vonatkozóan, a XVI. század végétől, igen kevés adat áll rendelkezésre. A kévés írásos emlék között említést érdemel az 1567-ben és 1579-ben történt összeírások. Ezek tanúsága szerint ebben az időszakban, 1567-ben a településen 39 család élt, 1579-ben pedig 82 családot számoltak össze, ezek az adatok a lakosság folyamatos továbbéléséről tanúskodnak. A XVI. század végétől a feljegyzések száma még inkább megfogyatkozik és 1579 után Megyésről, a mai település középkori múltjáról nincs több adat.
A török uralom megszűnése (1695) után ismét növekedő számú írásos dokumentumok a korábbi települések túlnyomó részét meg sem említik. A megszűnt falvak pusztulásának és lakatlanná válásának közvetlen okát szinte egyetlen esetben sem ismerjük. Ugyanígy feledésbe merült általában pontos helyük is, pedig valószínűleg mindegyiküknek, de legalább Megyesnek biztosan volt temploma is.
1726-ban III. Károly Medgyes-pusztát Rinaldo modenai hercegnek adományozta. 1787-ben a hercegi család magyarországi birtokait itáliai javakra cserélte, s a terület kezelése a magyar kincstár, a kamara kezébe került. A modenai herceg megbízottai és a kamarai tisztviselők a XVIII. század egész folyamán és a XIX. század első évtizedeiben az erdélyi örmény haszonbérlőknek adták árendába az uradalomhoz tartozó pusztákat. A szamosújvári, erzsébetvárosi, gyergyószentmiklósi örmény vállalkozók (kereskedők) az Erdélyből idehajtott ökröket a pusztákon feljavították és azután ausztriai és németalföldi piacokon értékesítették. A bérlők pásztorokat fogadtak, ideiglenes építményeket is emeltek, de a földet nem szántották. A télen-nyáron a szabadban tartott marhaállomány a kincstári pusztákon egy-egy időpontban együttesen tíz- és harmincezer darab körüli lehetett.
A külterjes marhatartás kényelmes, de kincstárnak keveset jövedelmező forma volt. A kamarai puszták nagyobb jövedelemmel járó hasznosítását 1843-tól közvetlenül a kamara vette a kezébe. A legeltető állattartást szolgáló bérbeadás radikális visszaszorításával egyidejűleg a dohánytermesztés felé fordult a kincstár.
A végrehajtásba igyekeztek pénzembereket bevonni, s a nagyobb bérleteket számukra fenntartani. Woldianer Sámuel pesti és bécsi bankár így lett több kertésztelep és puszta árendora. A kincstár és nagybérlők közvetlen irányítása alatt, a kedvező feltételek hatására 1841- és 1846 között jelentős számban telepítvényes községek keletkeztek. Ebben az időben jött létre (1844. november 20-án) Bánkút telepes község is.
A Bach-rendszerrel életbe lépett dohányilleték miatt a dohánytermesztés haszna nagyot esett, a dohánykertészek feleslegessé váltak. A földterületek utáni hiteleket a telepesek nem tudták fizetni, ami miatt Wodianer jelentős összegeket követelt a kertészektől. A bírósági eljárások után, 1852. március 9-én százötven katona és csendőr teljesen körülzárta a községet, az állatokat, a vagyontárgyakat elkobozták, napokig tartó árverésen eladták, emellett a lakosokkal 72 házat le is romboltattak a katonák. Az így szerzett bevétel az adósság tíz százalékát sem fedezte.
Az 1883-ban megépített Kétegyháza - Mezőhegyes vasútvonal olyan közlekedési és gazdasági juttatta Medgyest és környékét, ami még jobb értékesítési feltételeket biztosított a pénzügyminisztérium számára, amely ebben az időszakban jutott arra a meggyőződésre, hogy a hagyományosan bérbe adott, keveset jövedelmező pusztarészeket áruba bocsátja. Erre ösztönözte a földek árának mind lendületesebb emelkedése is, amelyet egyfelől a gyorsan szaporodó lakossághoz képest egyre súlyosabb földhiány, más oldalról a módosabb mezővárosi - főként orosházi és csabai - parasztság földgyarapító és termelésbővítő törekvései tápláltak. Az 1887-ben született megegyezés szerint a medgyesi pusztán árult földeket 117 békéscsabai vevő vásárolta meg, kataszteri holdanként 273 forintért, húsz éves részletfizetéssel. Medgyesegyháza 1893-ban alakult nagyközséggé.
Az érdekeiket jól egyeztető és képviselő békéscsabai földvásárlók, zömmel tőkeerős vagy legalább hitelképes parasztgazdák és értelmiségiek, a vétel terheit rövid idő alatt kiegyenlítették, és jövedelmüket hamar a gazdálkodáshoz szükséges befektetésekbe vihették. Emellett Medgyesegyháza agrárgazdasága - a telepítvényes községekkel szemben - nemcsak az uradalmi, hanem a paraszti termelésben is képes volt bérmunkát felhasználni. Ezzel enyhültek a szociális feszültségek a földnélküliek körében. Érdemi javulást hozott a beltelkek tömeges kimérése, s ezzel a családi kertészkedés, zöldség- és gyümölcstermesztés lehetőségének megteremtése, leginkább a legszegényebbek számára.
Medgyesegyháza 110 éves történetének az a legfelemelőbb értéke, hogy a több tényező szerencsés alakulása, majd egy más mentalitást hordozó, mezővárosi polgár szemléletű betelepülő népességrész tudatosságával és szívósságával megteremtett önállóság révén ki tudott kerülni a telepes községeket kegyetlenül visszahúzó, megterhelő rendszerből.
A TELEPÜLÉS
Medgyesegyházát 1893-ban nyilvánították nagyközséggé. Alapítói elsősorban tehetős békéscsabai gazdák voltak. Ennek köszönhetően a település nem osztozott a környező, szegényebb lakosságú községek sorsában, hanem a kedvező fekvését (közlekedési csomópont, vasút, tehetős lakokosság) kihasználva igen gyors fejlődésnek indult, és alig egy évszázad alatt kialakult Medgyesegyháza végleges szerkezete. A tanyákkal és majorokkal sűrűn beépített tájban, a térség legfontosabb közlekedési csomópontjában létrejött település szerkezetének máig legdominánsabb elemei a községbe sugarasan befutó közutak és a vasút. A telepítés óta eltelt egy évszázad alatt a sugaras jellegű szerkezet megőrződött, annak ellenére, hogy a telepítés során és az azt követő évtizedekben történt telekosztások során elsősorban négyzethálós struktúrájú telektömbök jöttek létre.
